Csak kevéssel becsülték kevesebbre az isteneknek való hálaadást, amit a győztes hadvezér nevében a senatus rendelt el. Kétségtelenül indítottak olyan hadjáratokat már a Kr. század előtt is, amikor a senatus elvesztette ellenőrzését, amelyeket a hadvezérek csak azért provokáltak ki, hogy elnyerjék a diadalmenet lehetőségét. Egyik levelezőpartnere a "diadalmenethez elégséges hadakozást" kívánt a nem túl harcias Cicerónak, aki akkor Cilicia kormányzója volt, s ő maga szégyentelenül sóvárgott rá. Közismert, hogy ugyanakkor a hadvezérek sokszor azért szerették volna befejezni a háborút, hogy hazavihessék csapataikat, s megünnepelhessék az eseményt. Ha az oligarchia elég tagjának volt lehetősége rá, hogy kitüntesse magát - s nagy nyomás nehezedett az arisztokraták fiaira, hogy versenyre keljenek őseikkel -, a háborúnak szinte folyamatossá kellett válnia. Ellenérzés támadt azokkal szemben, akik Scipióhoz hasonlóan, évekre elhappolták előlük a magas parancsnoki tisztségeket, s minden befolyást latba vetettek a kinevezésért, amikor jó háború volt kilátásban.
(Az ilyen tevékenységet különben is alacsonyrendűnek tekintették. ) Hamarosan feszültség támadt a senatus és a contractorok, publicanusok között, akik zömmel a később equites vagy lovagrendként ismert gazdag osztályból származtak, s akiknek érdekeit a senatus megsértette; Makedónia bányái közül Kr. 167 után többet bezártak, annak megakadályozására, hogy a publicanusok aknázzák ki ezeket. Ráadásul a pénzkölcsönzéssel, bankügyletekkel, kereskedelemmel, sőt mezőgazdasággal is foglalkozó negotiatores ("üzletemberek") zöme, akikről irodalmi és feliratos forrásokból tudjuk, hogy a Kr. 2. században az egész Mediterraneumban megtelepedtek, egészen a szövetséges háborúig nem volt polgár, hanem itáliai szövetséges - vagy legalábbis ilyennek tartották őket -, s ezekkel szemben Róma csekély felelősséget érzett. Valóban sokuk neve nem latin, s az oscusul beszélő Dél-Itáliára utal, különösen Campaniára (például Stlaccius, Délosz szigetének piacterén). Amellett is érveltek, hogy a kereskedelem zöme, már ami egyáltalán volt (s azt még ma is sokszor lebecsülik), a római hadseregek és a római telepesek ellátására szolgált, nem arra, hogy hasznot húzzanak a bennszülöttekből, jóllehet elfogadják, hogy a Kr.
századi hadvezérek és publicanusok befolyásolták a politikát, s a római uralmat kapzsiságuk miatt megvetették. E kép egészében véve nem tartható fenn. Róma már egy korai időponttól kezdve kapcsolatban állt a görög világgal. Polübiosz mindenekelőtt nagyon fegyelmezett és kegyetlen katonáknak festi a rómaiakat: amikor elpusztítanak egy várost, még az állatokat is megölik. A senatus szerette edzésben tartani a hadsereget. A fiatal arisztokratáktól Polübiosz idejében elvárták, hogy tíz hadjáratban szolgáljanak, mielőtt tisztségekre pályáznának; a legfőbb tisztségek elsősorban katonaiak voltak. A katonai bátorságot mindennél magasabbra értékelték - a virtus elsődlegesen vitézséget jelent. A becsvágy legmagasabb célja a diadalmenet volt - jelentős győzelmek pompázatos ünneplése, amikor nagy díszfelvonuláson mutatták be a háborúban szerzett zsákmányt, s a győztes egy napra szinte egyenlővé vált az istenekkel. (A diadalmenetek a Kr. században annyira elszaporodtak, hogy szabályozni kellett őket. )
Római fürdő ház Erkély Római építészet Ókori római freskó Vízköpők Ókori római vízvezeték, Segovia, Kasztília és León, Spanyolország Well preserved ancient roman house Történelmi You are using an outdated browser. For a faster, safer browsing experience, upgrade for free today.
ÓKORI RÓMAI ÉPÍTÉSZET 1. rész - YouTube
Szerelmi jelenet. A római mozaikok, mint az egész ókori művészet, elbeszélő jellegűek, történetet vagy eseményt ábrázolnak Nehéz meghatározni, hogy körülbelül időszámításunk kezdetéig melyek a római művészet jellemző vonásai. Az időszámításunk előtt 6. században még az etruszkok uralkodnak a városban. Ez a nép elsősorban halotti kultuszával, sírkamra festményeivel tette ismertté magát, és alapvető épülettípusokat hagyott a rómaiakra. A császárkorra kialakult a sajátos római építészet. A jellegzetes városi létesítmények elnyerik végső formájukat: a központi fórum körül álló templomok, a curia, basilika, paloták. A lakosság szórakoztatásáról amphiteátrumok, cirkuszok, színházak és fürdők gondoskodtak. Színház: félkör alakú orkhesztra, több emeletes szkéné, ami díszes homlokzatú és a nézőtér falával azonos magasságú volt, az előtte emelt színpadon játszottak. Amphiteatrum: föld illetve kő padsorokkal övezett elliptikus szabad tér, gladiátor- és állatviadalok, sportolás színhelye. Például Colosseum Cirkusz: kocsiversenyek, szárazföldi és tengeri harcjátékok bemutatására szolgálták, tulajdonképpen az amphiteátrumok szerkezetéből indultak ki.
Több esetben, például Balácapusztán, Szombathelyen vagy Kővágószőlősön, modern kiegészítéseket tervezett az ókori romok mellé. 1968-ban "az Építészet Története. Ókor című könyvéért, valamint műemlék-helyreállítási tevékenységéért" Ybl Miklós-díjat kapott Hazai tevékenysége mellett nemzetközi vállalkozásokban is szerepet vállalt. 1964-ben az UNESCO szervezésében a VII. században épült kopt város, Abdalláh Nirki feltárásait vezette Núbiában. 1987-88-ban az ókori emlékekkel kapcsolatos tevékenységének mintegy elismeréseként ő vezette Ausztriában Felső-Pannónia egykori székhelye, Carnuntum romjainak felmérését. Jelentős elméleti munkássága is, az építészeti térelméletnek Szentkirályi Zoltán mellett a legjelentősebb magyar teoretikusa. Kandidátusi értekezése Térszemlélet és világnézet az ókor építészetében (angolul Space and Ideas) címmel jelent meg.
A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból. Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez Hajnóczy Gyula Hajnóczi Gyula (ifjabb Ritter Gyula, Hajnóczi J. Gyula, Julius Gy. Hajnóczy) (Baja, 1920. április 5. – Budapest, 1996. augusztus 10. ) Kossuth- és Ybl Miklós-díjas magyar építész, építészettörténész, régész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. 1951-től 39 éven át tanított. 1955-1967 között a Budapesti Műszaki Egyetem adjunktusa volt, 1967-1978-ban docense. 1978-tól 1990-ig egyetemi tanárként dolgozott. 1978-1981 között oktatási dékánhelyettes, 1973-1986 között az építészettörténeti osztály vezetője, majd 1975-1986 között intézeti igazgatóhelyettes. 1986-1990-ben beosztott egyetemi tanár. Számos szakkönyv alkotója. Tanszékének ókori részlege végezte Aquincum, a balácapusztai (ma Nemesvámos) római villa, a kővágószőlősi mauzóleum, Gorsium (Tác) római romterülete, Valcum (Keszthely-Fenékpuszta) városfala és városkapuja és Balatonfűzfő római romjai feltárását és helyreállítását.