A szárazföldi csapatok június 27-én délután lépték át a határt Volócnál. A hadba lépést bejelentő hivatalos nyilatkozatot, amely ugyanezen a napon délelőtt 10 órakor hangzott el a rádióban, a parlament 10 óra 30 perckor fogadta el közfelkiáltással. Hasonló volt a felsőház reakciója is, amely július 4-én hagyta jóvá a kormányzó döntését. Azt, hogy Werth Henrik prognózisától eltérően a Szovjetunió elleni harc nem "villámháború" lesz, hanem évekig fog tartani, és Magyarországra nézve is rendkívül súlyos következményekkel fog járni, csak kevesen sejtették előre. Egyikük a miniszterelnök, Bethlen István volt. Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.
Kállaynak az első perctől nagyon nehéz dolga volt. Párttársait, minisztereit szinte alig ismerte, közülük pedig többen a németekhez voltak hűek, így a kormány működését a háborús helyzet mellett a nagyfokú bizalmatlanság is nehezítette. Kormányfőként ellenállt a németek nyomásának, hogy Bárdossyt vagy Sztójay Dömét nevezze ki külügyminiszterévé, sőt hónapokon át megtartotta magának ezt a posztot. Miniszterei közül alig pár ember volt, akiben megbízhatott: Ghyczy Jenő külügyminiszter, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter és Bánffy Dániel földművelésügyi miniszter álltak a legközelebb hozzá, illetve támogatták kockázatos politikáját. Kállay saját és az ország lehetőségeihez mérten igyekezett ellenállni a németek követeléseinek, amelyek a "zsidókérdés" mielőbbi megoldását sürgették. Nemet mondott a sárga csillagra és a deportálásokra, a nyílt konfrontáció elkerülése érdekében viszont jóváhagyta, hogy az izraelita vallást visszaminősítsék bevettből elismertté. Egyéb rendelkezések kimondták, hogy a zsidó vallásúak nem szerezhetnek földingatlant, s hogy munkaszolgálatra kötelesek.
A hadüzenet a kassai bombázás túlreagálása volt, vagy az adott helyzetben az adekvát válaszlépés? Elsietett döntés volt. I. Ferenc József és miniszterei 1914 nyarán éppen egy hónapig gondolkodtak rajta, hogy elküldjék-e a hadüzenetet Szerbiának, vagy sem. Horthy Miklósnak és környezetének elég volt egy-két óra. Pedig minden további nélkül megpróbálhatták volna tisztázni az ügyet. Elgondolkodhattak volna a szovjet Tájékoztató Iroda június 27-ei kommünikéjén, amely határozottan tagadta, hogy szovjet gépek bombázták volna Kassát. Kapcsolatba léphettek volna Molotovval, aki 23-án közölte moszkvai követünkkel, hogy a szovjet kormánynak "nincs követelése vagy támadó szándéka Magyarországgal szemben, nem volt észrevétele, hogy magyar követelések Románia kárára megvalósuljanak; e tekintetben jövőben sem lesz észrevétele". Nem tették, mert nem akarták tenni. Csak az ürügyre vártak, s ezt 26-án megkapták. (Borítókép: Romsics Ignác. Fotó: Kaszás Tamás / Index)
Az első hónap jó élményeket hozott a 15-szörös válogatott Schäfer Andrásnak a német élvonalban. Schäfer András csereként lépett pályára, ugyanakkor biztatóan mozgott az első Bundesliga-mérkőzésén a Dortmund ellen – a középpályás labdáinak "szeme volt" (Fotó: Imago Images) Egyre jobban beilleszkedik az Union Berlinbe Schäfer András. A DAC-ból alig egy hónapja a német fővárosba szerződő középpályás a Bundesliga előző fordulójában, a Dortmund ellen mutatkozhatott be új csapatában, és bár a neki jutó tizenkét perc alatt nem tudott segíteni a 3–0-s vereséget szenvedő berlinieken, maradandó élménnyel gazdagodott. "Nem sűrűn látni olyat, hogy a közönség a vereség után is ünnepli a csapatot – jegyezte meg Schäfer András a Kickernek. – Hatalmas megtiszteltetésnek éltem meg, hogy pályára léphettem a Bundesligában. A meccs sajnos nem úgy alakult, ahogy vártuk, hatékonyabbnak kellett volna lennünk a kapu előtt. " A 15-szörös válogatott középpályás passzpontossága eddig százszázalékos a német élvonalban, a Dortmund ellen mind a hat átadása célt ért, ám ennél is fontosabb, hogy kisebb combsérülése, amellyel az utóbbi hetekben küzdött, teljesen rendbe jött.
Az történt ugyanis, hogy Märcz János, Murga község bírája 1940. augusztus 20. napjára rendkívüli képviselő-testületi gyűlést hívott össze. A napirendet mindössze egyetlen pont alkotta: "Murga község nevének és ezzel kapcsolatban a községi bélyegzőnek megváltoztatása". A Rumy Ernő főjegyző által előterjesztett javaslatban az szerepelt, hogy a település vegye fel a Gömbösháza nevet, és ezzel együtt pecsétjében a Gömbös család címere szerepeljen. Indoklásként azt hozta fel, hogy a község büszkén vallja szülöttének Gömbös Gyulát, és jó szívvel, szeretettel emlékezik reá! Tolna Vármegye Törvényhatósága 1940. november 12-én tárgyalta Murga község névváltoztatási ügyét. A Község-, és helynevekről szóló 1898. évi IV. törvénycikk rendelkezései alapján a község nevét azonban a testület nem Gömbösháza, hanem Gömbösgyula formában javasolta megállapítani. Tette ezt annak ellenére, hogy dr. Dőry Ferenc a Tolnamegyei Újság 1940. szeptember 25-i számában közzétette szakvéleményét. A nyugalmazott országos levéltári igazgató egyrészt óvott attól, hogy Murga, mint "a középkorba visszanyúló, patinás név" megváltozzon; azzal pedig kiváltképp nem értett egyet, hogy Murga "Gömbös Gyula" legyen, mivel "ilyen újítás kétségkívül mindenütt, elsősorban nyelvészeti körökben, megütközéssel találkoznék".
Ez még 1941-ben történt, amikor zömében Magyarországról deportáltak estek áldozatul a kamenyec-podolszkiji tömegmészárlásnak. Ez volt a holokauszt történetének első olyan tömeggyilkossága, ahol az áldozatok száma meghaladta a tízezret. Karsai László történésznek a BBC History magazinban megjelent cikkét idézzük. Az 1941-es kamenyec-podolszkiji tömegmészárlás története valójában évtizedekkel korábban kezdődött. A XIX. század utolsó harmadában a magyar antiszemiták az országot elözönlő galíciai pajeszos, kaftános, ortodox zsidók tíz- és százezreiről fantáziáltak. A Bartha Miklós Társaságba tömörült értelmiségiek Kárpátalját "Kazárországként" emlegették, ahol – úgymond – a szegény magyar, román, ruszin parasztokat a zsidó kereskedők, földbérlők, kocsmárosok becsapják, kizsákmányolják. Az ellenforradalmi rendszer propagandistái 1919-től azt harsogták, hogy az 1918–1919-es polgári demokratikus forradalmat és a kommunista Tanácsköztársaságot nem a régóta Magyarországon megtelepedett zsidók gyermekei, hanem a 19. század végén az oroszországi pogromok elől hozzánk menekült, gyökértelen zsidók utódai szervezték, irányították.
A vidék a külvilágtól el van zárva, élelmiszer hiányában az oda kiutasított emberek a biztos éhhalálnak vannak kitéve.